Sárkányfényszög az égen a Vénusz és a Fomalhaut állócsillag együttállása idején
Az idei április két legnagyobb reménységre okot adó eseményének a helyszíne a Halak csillagjegy és a VII. Ház. Az első a Vénusz és a Fomalhaut állócsillag konjukciója 9-én, a második a Jupiter és a Neptunusz hosszan tartó összeölelkezése 12-én. (Ez utóbbiról majd pár nappal később.)
A Fomalhaut nagyhatalmú, a négy ősi perzsa, mennyboltot tartó, "királycsináló" csillag egyike. (A Levelek Csillának III. kötete az állócsillagokról fog szólni!) Ezért tehetséget, kiemelkedő képességeket adhat együttállásaikor, és mióta úgy 300 éve a Halak jegyben jár, ez elsősorban a spiritualitás, az önismeret, az elmélyülés (kiemelendő a zene) terén nyilvánulhat meg. De tudjuk, a konjukcióknak két oldala van. A Fomalhaut esetében ez az öntörvényűség, a fanatizmus és a dogmatizmus. Mihez kezdhetnek egymással a Vénusszal? Szenvedélyes, elsöprő "szerelemre" lobbanthatnak. Ha a VII. Házban találnak egymásra, az egy ezer fokon izzó, szeszélyesen hullámzó, de mély, gyümölcsöző kapcsolatot eredményezhet. Negatív aspektusban szerelmi kapcsolat eltérhet a "normálisan" elfogadottól, háború perverzitásba fordulhat, viták elmérgesedhetnek, nézőpontok megmerevedhetnek.
Szombaton az együttállást egy stresszt okozó félkvadrát köti a Kos Naphoz a 9. Házba, ami egy is-is kapcsolat fővilágosítónk egyéb fényszögeit tekintve. Az egyik irányból egy új viszonyba, új közegbe tolhatnak az erők, a másikból visszahúznak. (Mundán értelemben ez a külkapcsolatokra vonatkozik.) A képleten nincs kiemelve két T-kvadrát az ábra zűrzavarosságának elkerülése érdekében, de mindkettő ezt a témát járja körül. A Merkúré azt jelzi, hogy fentről, kívülről diktálnak, és ez a helyzet nem tetszik, nem akaródzik elfogadni, dönteni benne, és fordulatot venni. A Mars-Júnó-Szaturnusz hármasé a kételyeket indikálja az új irányban, az új kötelékben, amelyben anyagi bizonytalanság is rejlik, és keserves tapasztalatokkal teli. Meglehet, kígyót melengetünk, melengettünk a keblünkön, aki árulásra vetemedik ellenünk. Nem túl biztató.
Amik mégis reménytelivé teszik a helyzetet, azok egyrészt a Jupiter-Neptunusz fényszögek (ezekről néhány nap múlva), másrészt a Vénusz-Fomalhaut ábrán jelzett kapcsolódása, harmadrészt a felszálló Holdcsomópont csúcsú sárkányfényszög. Az előbbi trigonja a Lilith-Betelgeuse páros felé halált megvető bátorsággal ruházhat fel, a szextilje pedig pozitív irányú, beteljesítő jellegű folyamatok beindítója lehet új közegünkben. Az utóbbi, a sárkányfényszög azt mutatja, hogy a cél egy valamilyen be- és elfogadó család, egy humánus szövetség alapjainak a megteremtése, amely intenzív, kimerítő munkával jár.
Az válhat "királlyá", aki egyenes és emberséges a szíve legmélyéig. Azért nem árt, ha ismer egy briliáns külön(c) utat, de nem teszi járhatatlanná a többit. 😉 Aztán jöjjön, aminek jönnie kell...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése